Blog

2016.06.28 12:02

Hideg tél volt. A leghidegebb évek óta!

Rengeteg állat elpusztult az erdőben. Megfagytak.

A sünök kitalálták, hogy összehúzódnak szorosan az odújukban és így egymást melegítve átvészelik a telet. Összebújtak, és már nem is fáztak, de nem telt bele sok időbe, hogy észrevegyék a sebeket magukon, amiket a hozzájuk bújó társuknak a tüskéi okoztak rajtuk.

Nem lesz ez így jó, gondolták és eltávolodtak egymástól. Eltelt egy óra és újra vacogtak a hidegben, így hát választás elé kényszerültek:

Vagy külön válnak, és ezáltal eltűnnek a Föld színéről vagy összebújnak és elviselik egymás tüskéit.

Bölcsen úgy határoztak, hogy újfent összeölelkeznek. Eltelt pár hét és kitavaszodott, a sünök pedig boldog éltek tovább, együtt békességben.

 

Tanulság:
A legjobb emberi kapcsolatok nem azok, amikor tökéletes emberek kerülnek egymás mellé, legyen az szerelem, barátság, kollégák vagy csupán ismerősök! Meg kell tanulnunk együtt élni mások hiányosságaival, elfogadni azokat és őket úgy amilyennek születtek, és ezáltal megismerhetjük azt a csodálatra méltó, jó oldalukat is!

forrás: Örök igazságok blog

2016.01.14 22:01

Wass Albert: Az összetartás erejéről

 

suldo

"- Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. 
Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok? Három éven át jártam ki a legelőre velők, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember...
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:
- Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát. Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől.
Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. 
És éppen erre mentek rá a farkasok.
- Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan  dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam.
A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra.
Képzeljenek csak el kétszázegynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt.
Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
- Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért.
Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a,gonoszság és az önzés."
 

(Wass Albert)

2014.12.01 17:03
Egy angyal, aki nem akart énekelni.
 
Karácsony éjszakáján az angyalok, Jézus születésnapjára emlékezve Istent dícsőítve hangosan zengeni kezdtek. A hatalmas kórusban egyszer csak elhallgatott az egyik angyal. Szomszédjai mindjárt észre is vették, hogy a társuk elhallgatott és meglepetésükben ők is elnémulva csodálkozva néztek rá. A kórust vezető Főangyal odaszólította magához az elnémult angyalt és kérdőre vonta, hogy miért hagyta abba az éneklést. 
Az így válaszolt: Én nagyon szeretek énekelni. Erősen, tisztán énekeltem még azt is, hogy "Dicsőség a magasságban Istennek", de amikor az következett, hogy "a földön békesség" - azt már nem tudtam énekelni, mert látom azt a sok sok békétlenséget ami betölti a földkerekséget.
Kedves Főangyal és ti többiek, nézzetek körül a Földön és lássátok meg, hogy milyen békétlenség van odalent. Milyen sok katona és fegyver van minden országban. A gazdagok és szegények, öregek és fiatalok, rokonok és szomszédok, munkatársak között, de a családokban az emberi szívekben belül sincs békesség. Az emberek nem tudnak megbékélni egymással, egy kicsit hallgatni és tűrni, de nem tudnak megbékélni sorsukkal és önmagukkal sem... Szabad ebben a háborgó világban békességről énekelni? 
Igaza van, mondták néhányan a kórusban. A Főangyal azonban megdorgálta őket és megparancsolta, hogy énekeljenek tovább. Az elnémult angyalhoz pedig így szólt: megértem az engedetlenségedet, mert tudom, hogy szomorúság, aggódás és jóakarat van mögötte. De ha jobban odafigyelsz Urunk gondjára és gondolataira, te is örömmel fogod énekelni a békeség himnuszát. 
Amikor Urunk embert teremtett, azzal emelte minden más teremtménye fölé a maga közelébe, hogy szabad akaratot adott neki. Szabad engedelmeskednie és szabad lázadnia is. Az ember hatalmat kapott arra, hogy oltalmazza az életet, de arra is, hogy kioltsa.
Tud védeni és támadni, elvenni és adni, gyűlölni és szeretni. Mit lehet a bűn ellen tenni? Urunk próbálkozott özönvízzel, kemény ítéletekkel, de egyik sem használt. Az ember minden ítélet után ugyanaz maradt, aki volt. Azt viszont nem engedi meg Urunk szeretete, hogy erőszakkal valósítsa meg a Földön a mennyei világ rendjét és annak békességét. Szabad döntést és engedelmességet kíván, és ez csak egy úton-módon valósulhat meg: hidat épített a mennyei világ és a földi világ között Fiával: Jézussal.
Ő a békesség fejedelme, ő a béke megteremtője. Csak ő adhat békét a nemzeteknek, a családoknak és az emberi szíveknek. Azok az emberek akik rá hallgatnak, Jézust követik, azok békében élnek, és önzetlenül a béke apostolai tudnak lenni, minden nehéz földi körülmény között is. Ők hiszik, hogy van ennek értelme és a reményt soha nem adják fel. Ők még áldozatok árán is meg tudják teremteni és őrizni a belső és külső békesség harmóniáját. Ez pedig már az örök boldogság kezdete. Isten bízik bennük, számít rájuk. Nekünk ezt kell hirdetni, bele nem fáradva, hogy meghallják, erőt kapjanak, ők is ezt dalolják és összefogva egy szebb, igazabb, tisztább, békésebb és boldogabb világot tudjanak építeni, annak erejében, akinek születésének napját karácsonykor ünnepeljük. Ez a mi feladatunk, az pedig az ő feladatuk.
Az elnémult angyalban fölragyogott az Isteni értelem és most már a többiekkel együtt ő is boldogan énekelte a teljes karácsonyi evangéliumot: Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön minden jószándékú embernek.
 
(Stella Leontin)

2014.11.28 23:27
A szeretet másik neve: idő
 
A padlás félhomályában a magas, hajlott hátú öregember még jobban meggörnyedve igyekezett odajutni a felhalmozott dobozokhoz az egyik padlásablak mellett. A pókhálókat félresöpörve leemelte a felső dobozt, s a fény felé tartva egyik fényképalbumot a másik után szedegette ki belőle. Valaha csillogó, mostmár megfakult tekintete vágyakozva várta, hogy meglássa azt, akiért feljött ide.
 
Úgy indult az egész, hogy emlékeiből előbukkant élete nagy szerelme, s tudta, hogy ezekben az albumokban találhat fényképet róla. Csendben, türelmesen lapozgatott, s pár pillanat múlva már el is süllyedt az emlékek tengerében. Világának forgása nem állt meg felesége elvesztésével, de a múlt emléke sokkal élőbb volt lelkében, mint a jelen magányossága. Ahogy félretette az egyik poros albumot, előkerült valami, ami rég felnőtt fia gyermekkori naplójának tűnt. Nem emlékezett, hogy valaha is járt volna a kezében, vagy hogy tudomása lett volna arról, hogy kisfia naplót vezet. „Minek őrizgette Elisabeth mindig a gyerekek régi lomjait?” morfondírozott, ősz fejét csóválva.
 
Felnyitva a megsárgult lapokat, egy rövid mondatra esett a tekintete, ami önkéntelen mosolyra késztette. A szeme csillogása is visszatért egy percre, ahogy a szívét megérintő kedves szavakat olvasta. Hallotta a kisfiú hangját, aki túl gyorsan nőtt fel ugyanebben a házban, és akinek a hangja az évek során teljesen elhalkult az emlékezetében. A padlás teljes csöndje és a tiszta lelkű hét éves kisfiú szavainak varázsa élete egy elfeledett korszakába repítette vissza az öregembert.
 
Újra belenyúlt a dobozba, és ugyanarra az évre szóló saját régi üzleti naplóját vette ki belőle. Leült egy ócska asztal mellé az ablak alá, és egymás mellé tette a két naplót Az övé bőrkötésű volt, a neve aranyozott betűkkel belevésve. A fiáé gyűrött, kopott volt, alig látszott már rajta a Jimmy felirat. Öreg ujjaival végigsimított a betűkön, mintha újra tisztán láthatóvá akarná tenni az idő és a használat során megkopott nevet.
Kinyitotta saját naplóját, s tekintete egy mondatra esett, ami egyedül állt egyik lapon. Feltűnt, mert a többi napok tele voltak bejegyzésekkel. Önnön gondos kezeírásával ezek a szavak álltak az oldalon: 
 
„Az egész napot elvesztegettem Jimmyvel való horgászatra. Nem fogtunk semmit.” 
 
Nagyot sóhajtott, majd remegő kézzel megkereste Jimmy naplójában ugyanazt a napot, június 4-ét. Erősen megnyomott, még tétova, nagy betűkkel ez volt odaírva: 
 
„Apával horgászni voltunk. Életem legszebb napja.”
 
Lance Wubbles
 
www.ciadvent.ie/2010/days/day13.html
2014.11.26 10:56

A gyürű
 
 
gyűrűRáncos kezeivel hiába matatott a keményített ágyneműk között, üres volt a doboz helye. Nem értette, nem is olyan régen, féltve őrzött kincsét oda rejtette. Fülében felerősödött a suhogás, mely mostanában egyre hangosabb, azt mondják keringés elégtelenség, ilyen korban gyakori tünet. Mit tegyen, szólni nem mer, ha mégis máshova tette, leleplezi magát. Kis sámlit vitt a szekrény elibe, felállt és kutatott tovább. Ahogyan a keze beljebb haladt, egyensúlyát elveszítette, a kisszék megbillent és hátrazuhant. Kiáltott és jajgatott, mindenzt hiába tette, lába a teste alatt landolt. Próbált felkelni, de a fájdalom belé hasított, ezért mozdulatlan maradt. Várt, mi mást tehetett volna, majd csak eltelik egy óra, és megérkezik a család. Fázni kezdett, a hűvös parkettán. Legalább csúszni tudna, nem messze tőle van egy szőnyeg, amit magára húzna. Még egy próbálkozás, egyetlen méter kellene csupán. Amint megmozdult, mintha csontját törnék, iszonyú fájdalom hasított a combjába.
- Combnyaktörés? Úristen csak azt ne! - suttogta magában.
Az ő korában műtét, szögecselés, mankó, és járókeret. Ekkora helyen azzal közlekedni nem lehet, akkor marad az ágy. Nem kellett kiszolgálni soha. Ha magát nem tudja ellátna, azt nem éli túl, biztosan tudja...
Nem maradhat a földön fekve, fel kell állni, és menni kell, nem hagyhatja el magát. Körülnézett, a kis sámlit maga mellé húzta, rátámaszkodott, és iszonyú kínok között kiszabadította a lábát.
Mozgatni tudja, akkor nem tört el, örömében elsírta magát. Nem érdekelte már a kincs, ami nincs!
No, azért nem volt oly egyszerű mutatvány, centinként csúszott tovább, hogy a fotelt elérje. A karfába kapaszkodva neki gyürkőzött és felállt. Nézte a nyitott felső polcot, kezének helyét a ropogós textília között.
Járhatott volna rosszabbul is, nyugtatgatta magát.
Fájt a lába, háta és a dereka, öreg csont már ilyen, ha el nem törik, a zúzódás sokáig megmarad és sajog.
Kiment sántikálva és megterített. Miután minden a helyére került, titkon az órájára pillantott, és gyertyát gyújtott. Hamarosan megérkezik a család. Ünneplőjét felöltötte, rátekintett csupasz kezére.
Hová tűnhetett az a doboz? -kérdezte magától százszor.
Nem járt a lakásban más idegen, csak az a két férfi a hivatalból környezettanulmányon, gyógyszer-támogatás ügyben. Nem, az nem lehet, jól öltözöttek voltak, oly illendően viselkedtek. No, meg aztán igazolványt is mutattak. A dobozt sem láthatták, az igazolványt meg a retikülből vette elő, ami a másik szekrényben volt. De hiszen fel sem álltak. -korholta magát, minek vádaskodik.
Vagy mégis, amikor a kamrába ment, süteményért? Csak is így lehetett. -szőtte a gondolat fonalát tovább.
Mit fognak szólni a család, ha elmeséli, hogy meglopták, becsapták? Elszégyellte magát.
Az ajtóban kulcs fordult, vidám csapat érkezett. Elől az öreg, nagy csokorral, köszöntötte szép szóval. Csillogott a szeme, olyan volt, mint régen, amikor a kezét megkérte. Szép szavait csokorba szedve köszönte meg a boldog ötven évet.
A lánya és a fia következett, utánuk az unokák. A komódon gyűltek a szépen csomagolt pakkok. Állt meghatottan, de csak az eltűnt dobozra gondolt. Szeméből peregni kezdtek a könnyek.
Férje gyors vigaszt remélve a zsebéből apró csillogó díszdobozt varázsolt. Miként annak a tetejét megnyitotta, azt hitte, elájul, benne a vastag karika, amit a dobozba rejtett.
 
Nézi a gyűrűt, még sem az, hiszen egy csillogó kő van benne, az csak hasonló. Mi történik itt, fel nem fogja, egyforma, de még sem az?
-Ugye, csodálkozol? -kérdezte a párja mosolyogva.
-Meg szerettelek volna lepni egy brilles gyűrűvel, ehhez kellett a méret. Tudtam, a kevés ékszeredet hol rejtegeted. Mivel aranykarikánk a félévszázad alatt megkopott és behorpadt, gondoltam készíttetek helyette egy ugyanolyat, csak briliáns kővel ékesítettet. Nékünk ilyenre úgysem tellett, megleplek hát vele. A gyerekeknek elmondtam a tervet. Segítettek ők is benne, nem volt annyi pénzem. Azt hittük, lesz még idő visszatenni a köszöntésig. Hányszor eljátszottunk a gondolattal, hogy meg fogsz lepődni, mikor ünneplőd felöltöd, és az ékszeredet az ujjadra húzod.
A nyitott ajtón bekukkantva, mi lepődtünk meg, látva az ágynemű feldúlva, így hát lebuktunk. Kérünk, bocsáss meg! Kárpótlásul a kellemetlenségért, csillogjon hát ujjadon a gyémánt, add hát a kis kezed. -kérlelte asszonyát.
A férfi szemében a hálakönnyek igazgyönggyé értek, amint a gyűrűt felhúzta. Az apró kis kövecske beragyogta, a szeretet sugarát szórva, az egész családot a boldog ünnepen.
 
A boldog "ara" már nem érzett fájdalmat, elhallgatta az esést, pedig jól tudta a lila foltok rövidesen megjelennek a testén.

Tételek: 1 - 5 ból 158
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Képgaléria: Tanulságos történetek

Elérhetőség

Tanulságos történetek tárháza tanulsagos@gmail.com