A juhász és a pásztor

2013.01.07 00:04

A juhász és a pásztor

 

Történt pedig, hogy a számadó juhász üzenetet kapott a nyáj tulajdonosától, a Pásztortól, hogy a rábízott nyájat egy rövid időre hagyja másra, és menjen el oda, ahol egy hatalmas nyáj van szétszóródva, nem talál legelőt és vizet…
Ez a juhnyáj is az övé, de nincs, aki vigyázzon rá, nincsenek, akik vezessék, és akik e feladatra megbízottak, ők még tapasztalatlanok, fiatalok…
A számadó juhász pedig engedelmes volt a Pásztornak.

Kis nyáját rábízta néhány kisbojtárra, és közülük egyet a többiek fölé tett e megbízással. Őt jól ismervén, bízott benne, tudván, hogy ő szinte mindig és mindenben mellette volt, így nemcsak tanult tőle, hanem mindenben meg is bízhatott hűségében.

Elindulása előtt körbenézett a nyájon…

Látta a sok kis gidát, akiknek nagyon sokat kell még nőniük, hogy megerősödjenek, látta az idősebb juhokat, melyek szótlanul ették régóta a füvet, és itták a forrásvizet.
Látta az újonnan szerzett, érkezett juhokat, melyek már érkezésükkor körbe-körbe forogtak. Bár azóta egyre inkább kezdtek megnyugodni, gyógyulni, állapotuk mégsem volt biztos.

Aztán a kutyák… A juhász segítőtársai.

Bizony nem volt jó látvány, hogy némelyikük a pásztorkutya vidámsága, szorgossága helyett orrát lógatta. Némelyik szeme zavart, vérben forgó, mozgása inkább kocogás, mint futás, miközben szinte sunyítva farkuk-lábuk közé volt szorulva… Némelyik nyálát csorgatva kényszeresen rágott valamiféle botokat, köveket.
És hallgattak….

Körbetekintve, látva az állapotot a juhász nem tartotta jónak, de bízott abban, hogy a gidák nőnek, erősödnek, és a távollét rövid ideje alatt a kutyák is, legalább jelenlétükkel megóvják a kis nyájat a támadó farkastól…

Kisbojtárjának pedig otthagyta botját, szűrjét, és bár féltette őt is ebben a megbízásában, reménykedett abban, hogy őt jól helyettesíti…

Másik bojtárral így elindult, hogy egy másik földrészen végezze a pásztor megbízását.

Egyszer, és alig néhány óra múltán jött a kétségbeesett üzenet:

- Otthon, a kutyák megvadultak! Tépik a juhász köpenyét, rágják a botját, és mindaz, ami az övé, mindaz, amit a Pásztortól kapott, fogaik által meg lettek marva, szét akarják tépni! Megtámadták a kisbojtárt, a kisbojtár segítőtársait is.
Mit tegyünk?...  Jött a kérdés.

A számadó juhász nagyon messze volt, és így fizikailag tehetetlen.
Gyors választ küldött:
-  Kisbojtár! Azonnal zavarjátok ki a kutyákat, és minden ajtót zárjatok! Használd fegyverül a botomat, és védjen, takarjon be a subám. Használd azt is.

Alig telt el néhány nap, újabb hír érkezett:
- Juhász! Az eddig forgolódó, tétován és céltalanul járkáló juhok elmentek… A kutyákat követték először, aztán szanaszét…Mit tegyünk?

A válasz hamarosan érkező, és csendes volt:
- Semmit sem tehetünk, elmentek szegények. Mielőtt meggyógyultak volna, megerősödtek volna…
Tehát nincs mit tennünk. Vagy visszajönnek, vagy ahonnan elkóboroltak, oda mennek vissza..
A mindig kóborlók pedig…talán nem vesznek el örökre….

Eközben a másik, vezetetlen nyáj kapott a számadó juhász vezetése által füvet, vizet, és az ottani kisbojtárok megkapták azt az irányt, ahova indulniuk kell a Pásztor akarata szerint.

Eltelt közel egy hónap. A számadó juhász visszaérkezett. Egyedül a kisbojtár szaladt eléje. Aztán nemsokára megérkezett a nyájhoz.
Sebesültek voltak, de éltek a megmaradtak. A juhász örömmel látta, hogy amikor eléjük adta a friss eledelt, akkor ettek, és majd ittak is….

Aztán számot vetett a veszteséggel…. Bizony súlyos volt.

Kutya nem maradt, így őrizet sem….., mind, amelyikre számított régebben ,valahol kóborolnak.. A juhász így már aludni is alig tudott, hiszen e feladat is botjára maradt. Maradt a megtépett köpenye, botja kissé megrágva, egy hűséges kisbojtár, néhány kölyökkutya, mely pásztorkodása alatt született, és néhány juh… Legszívesebben e kis nyáját elhagyva visszament volna oda, ahol sok ezer juhot etetett, és sok ezer bárány békés, megelégedett hangját hallgathatta, miközben ő is felüdült.

Amikor elindult beszámolni, jelentést tenni a Pásztornak távoli szolgálatáról, ezzel az érzéssel indult, hiszen számadó juhászként az itteni nyájról is kellett beszámolnia, és minden történés miatt elszámolással tartozott.

Így érkezett meg, és így lépett a Pásztor, a nyáj Gazdája elé egy napon. Meglehetősen bizonytalanul, félelemmel, vegyes érzelmekkel. Vajon milyen ítéletet kap mindezért?
A Pásztor egyik nyája lett rábízva, és csak annak maradékával tud elszámolni!
Bár nem érzett semmi felelősséget a történtekért, mégis elmarasztalást várt a Gazdától…

Amikor lehajtott fejjel, megsebzett szívvel megállt előtte, akkor mégsem ítéletet kapott, hanem csendes dorgálást!

Valahogy így szólt a párbeszéd:

- Uram, nem tehetek róla, mindazért nem érzem felelősnek magamat, ami történt.

- Tehetsz róla, felelős vagy, mégsem ítéllek és büntetlek meg.

- Miért nem ítélsz meg akkor?

- Mert számodra ez egy tanítás, tanulás volt, hogy nagyobb nyájat is rád bízhassak egykor…Ugyanígy lett tanítás és próba mindez a kisbojtárnak, aki helyettesített téged.
Próba is volt, mert kiderült, hogy ki az, aki alkalmas pásztorkutyának, a juhoknak úgyszintén, hogy a nyáj részei-e?
Ugyanakkor leleplezése azoknak a veszett kutyáknak, melyek hozzád csapódtak, és te majdnem rábíztad a nyájat azokra!
Leleplezése volt a beteg és kerge birkáknak is, melyek betegsége által valamennyien, a többiek is elhullottak volna egyszer.

Mindez Tőlem volt! Azért, hogy ami veszett, legyen elveszett, legyen kiirtva…
Legyen tisztulás a betegségektől, kórokozóktól és a bacilusgazdáktól, vírushordozóktól…..
Te pedig tanulj, okulj, másokat taníts a számadó juhász feladataira, e megbízás veszélyeire és törvényszerűségeire.

-  Akkor mégis miért marasztalsz el, Pásztor?

-  Azért mert engedékeny voltál! Amikor láttad a nyála csorgó, véres szemű, kínjukban idegen tárgyakat rágcsáló kutyákat, amint lábaik közé csapott farkukkal kocogtak…sunyítottak.
Te pedig a betegséget látva, annak veszélyeit nem mérted fel.
Kiirtásuk, vagy meggyógyításuk helyett te mondtad rájuk: majd meggyógyulnak, de addig, és máris lehetnek juhászkutyák!
Nem vizsgáltad meg őket, amikor melléd csapódtak!
Mert nem vártad meg, hogy én adjak neked nyájat őrzőket, és nem vártad meg, hogy melletted nőjön fel egy kiskutya őrzővé…
Később pedig befogadtál minden szédült birkát.
Siettél a nyáj számát növelni, gondolván, hogy ezzel nekem teszel jót és eleget.
Tetted ahelyett, hogy azokat egy ideig karanténba tetted volna azokkal együtt, melyeken a kerge birka kór jelei jelentkeznek.
Először azt gondoltad, hogy éhesen szomjasan érkeztek valahonnan, pedig ezek mennek mindenüvé és céltalanul, forognak körbe-körbe…Nem vetted, vagy talán nem akartad észrevenni az éhség és a kergeség közötti különbséget rajtuk…Pedig de sok ilyen birkád volt már, de sok ilyen birkád tűnt el, majd másutt és másnál tűnt fel…

Miért nem tanultál,- hogy másokat taníthass erre is?

- Pásztor! Hogyan lettek ezek veszettek? Mások hogyan válnak kerge birkává?”

- Ezért kell minden érkezőt jól megvizsgálnod.

A kutya legtöbbször a rókától kapja meg a veszettséget. Attól, mely sunyi módon kerülgeti a házakat, falvakat… Aztán egyszer csak a róka megnyugszik, nyájasan az ember mellé szegődik, és az ősellenséget, a kutyát is magához engedi közelségbe, és érintkezik vele…
Ekkor fertőz! A nyálával, vagyis szájával…. Amikor pedig valaki rádudál az autójából, rákiált, akkor veszetten támadásba lendül…
A nyájas-nyálas rókafi veszett, dühödt agyarassá válik….. A birkák pedig legtöbbször a kutya ürülékében lévő férgektől fertőződnek…
A féreg a véráramukon keresztül a gerinccsatornákon át eljut az agyukba, ahol tovább rág a halálig… A hozzád beszédülő birkák fertőző kutyák ürülékét ették valahol meg. Ezért rohangálnak körbe-körbe és céltalan az útjuk…..”

A számadó juhász ebből az esetből sokat tanult. Hálaadással köszönte meg e tisztítást. Hiszen, ha őt támadják meg saját, veszett kutyái, akkor lehetséges, hogy ma ő sem élne. Számára nemcsak áldás, de védelem is volt a távoli szolgálat… Hálaadással köszönte meg, hogy kisbojtárt nevelhetett, és ő hűségesen végrehajtotta utasításait, vagyis a veszetteket kizárta, a kergéket elengedte….

Megértette, hogy a Pásztor adhat egyedül szaporulatot, és olyan őrző kutyákat, melyek sohasem marják meg a juhászt….
Ha kutyája elkóborol, megvizsgálja visszaérkezésekor, nehogy rajta legyen a róka általi fertőzés, vagyis figyelemmel kíséri őket…
Bár az idegen szag érződik olykor, a róka bűze mégis erősebb….
Ha pedig a kutya elcsendesül, futása csak lelassult kocogás, szeme zavart, kínjában rág mindenfélét, akkor előkerül a kötél, és a kikötés….
Az érkező juhok pedig az óta megvizsgálás után is karanténban maradnak egy ideig… Amíg körbe-körbe szaladgálnak, nem érintkezhetnek a többiekkel…

Kapnak bőven eleséget és vizet, de ha ez által nincs nyugalmuk és békéjük, addig a betegek, sőt fertőzők között a helyük…

Néhány hónappal később pedig a juhász meggyógyult fájdalmából, elfelejtette a veszteségeket, hiszen nem is voltak azok veszteségek… A nyáj pedig szaporodott, erősödött, és ma már csak elvétve gyengül le valamelyik.

A kerge birkák pedig egyre inkább nem próbálnak a nyájhoz csapódni…. Az eltávozott kerge birkákról azóta nincs hír…. Bizonyára szabad prédája lettek az oroszlánnak, vagy kerge birkaként most valahol messze köröznek maguk körül, másokat is fertőzvén… Amelyik pedig csak megriadt a veszett kutyáktól, biztos találtak másik nyájat, mikor a Pásztor hívását meghallották, megismerték másik nyájánál……

A kutyák, a veszettek hangja pedig egyre inkább csendesül… Mert a veszettség minden esetben legyengíti áldozatát, és az idegeik sorvadása teljes bénultságig, majd elpusztulásukig növekedik, működik és ítéli meg őket. Megsemmisülésükig tartó útjukon találnak még itt-ott olyan élőt, melybe veszetten belemarnak… Ürüléküket pedig a mindenre mohó birkák megeszik, és ezzel akár halálos kórt fogadnak be….

Elérhetőség

Tanulságos történetek tárháza tanulsagos@gmail.com