A megrepedt cserépedény

2013.02.11 21:13

A megrepedt cserépedény

 

Egy indiai legenda szerint egy férfi minden nap a falu szélére járt vízért egy új és egy régi edénnyel.Az öreg edény már meg volt repedve, csorgott a víz belőle és a hazafelé úton a fele kifolyt. 2 éven keresztül minden nap ugyanazt az utat tette meg a férfi.Az új edény büszke volt, a teljesítményére és tudatában volt annak, hogy teljes mértékben megfelelt arra, amire készítették. Míg az öreg edény majd meghalt szégyenében, hogy a feladatát nem tudta tökéletesen ellátni még akkor is ha tudta, hogy a repedések a hosszú évek hűséges munkájának a következményei voltak. Úgy szégyellte magát, hogy egy nap amint a kútnál pihentek így szólt a férfihoz:

- Sajnálom, hogy minden alkalommal csak félig telt edénnyel érsz haza így csak félig tudom a szomjadat oltani.

A férfi elmosolyodott és azt mondta:

- Nézz jól körül hazafelé az úton! 

Így is tett az edény és látta, hogy az ő oldalán az árok széle sokkal zöldebb volt. 

-Látod, hogy a te oldalad sokkal szebb - mondta a férfi. Mindig is tudtam, hogy repedések vannak rajtad és így kihasználtam ennek az előnyét. Virágokat, salátát és más zöldséget ültettem és te minden alkalommal megöntözted őket. Így rózsát szedhettem,hogy a házunkat szebbé tegyük, a gyerekeim salátát, káposztát, hagymát ehettek. Ha te nem olyan lennél, amilyen vagy, akkor mindez nem lenne. 


/Paolo Coelho/

Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak, ezek teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékesé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak amilyen, s a jót meglátni másokban.

Elérhetőség

Tanulságos történetek tárháza tanulsagos@gmail.com