Kórházi ablaknál
Két súlyos beteg férfit vittek kórházba, egy kórterembe kerültek. Az egyik férfinak, akinek az ágya az ablak mellett volt, minden délután fel kell ülnie az ágyban, hogy megpróbálja felköhögni a tüdejéből a folyadékot,tüdőrákos volt és az orvosok megmondták neki hogy már csak hetei talán 1 hónapja van hátra. A másik férfinak egész idő alatt feküdnie kellett. .Az eltöltött idő alatt barátok lettek, beszéltek egymásnak az életükről, a gyermekkorukról, munkájukról…
Minden délután, amikor az ablak mellett fekvő férfi felült és kinézett, a másik ágyon fekvő beteg arra kérte mondja el mit lát odakint. Erre ő elmondta neki hogy miket lát a kórház környezetében. Az ember, aki egyfolytában feküdt, el kezdte átélni azokat a pillanatokat, amiket szobatársa közvetített neki. Mesélt az ablak melletti férfi az ablakon túli tájról: a messzi parkban lévő gyönyörű tóról. Elmondta, hogy hattyúk úszkálnak a tóban, miközben a gyerekek játszanak a víz közelében. Párok sétálnak kéz a kézben. Mesélt arról is, hogy a virágok a parkban meseszépek, hogy most nyílnak épp a piros és sárga tulipánok és az aranyeső csak úgy szikrázik a napfényben. Esténként pedig a távolban kezdenek felsejleni a város esti fényei.
Miközben a férfi az ablaknál minden részletet elmesélt, a másik férfi lehunyta a szemét és elképzelte a jelenetet. Nagyon sokat jelentett ez neki mert ahogy elképzelte és maga előtt látta a gyönyörű környezetet új remény kezdett élni a szívében a gyógyulására.
Az egyik délután folyamán az ablak melletti férfi elmesélte a másik férfinak, hogy vidám felvonulás van a kórház körül. Bár nem hallatszott be semmi, el tudták képzelni az azon résztvevő emberek örömét. Szinte még hallották is a madárcsicsergés mellett az örömzenét.
Napok, hetek teltek el így. A férfi, akinek feküdnie kellett kissé irigy lett a szobatársára, és szerette volna hogy egyszer ő is az ablak mellé kerülhessen, és láthassa azt a szépséget, amiről már annyit hallott. Gondolta majd ha jön az orvos megkéri hogy most egy kicsit cseréljék meg az ágyakat hogy ő is kinézhessen rajta még ha csak fekve is.
De az elkövetkező reggelen mikor a nővér bejött a szobába látta hogy az ablak előtti ágyon fekvő beteg elhunyt. Amikor elvitték a holttestet, a másik férfi megkérte, húzzák oda az ő ágyát az ablak elé. A nővér teljesítette a kérését, odatolta az ágyát, majd kiment a szobából.
A férfi lassan, iszonyatos erőfeszítésekkel tudott félig felülni az ágyból, hogy végre ő is kinézhessen, és láthassa azt a csodás világot, amiről már annyit hallott. De minden, amit látott, csak egy tűzfal volt előtte egyetlen kopár,kiszáradt fával. Nagyon meglepődött és nem értett az egészből semmit.
Amikor a nővér visszament a szobába, megkérdezte tőle, mit gondol, miért mesélt neki a másik férfi olyan kilátásról, olyan dolgokról, gyönyörű tájról, ami nem is létezik?
A nővér azt felelte neki hogy a másik férfi vak volt, és nem láthatta mi van odakint. A rákból adódó áttétek mindkét szemét is megtámadta és megvakult. Bizonyára csak boldoggá akarta tenni önt, hogy ne legyen olyan szomorú az állandó fekvés miatt.
A férfi elszégyelte magát amiért irigykedett hogy nem ő fekszik az ágy mellett és hálás volt az elhunytnak amiért ilyen szép és vidám képet festett le heteken át minden nap csak azért hogy megkönnyítse a szenvedéseit ezzel is. Lám vannak emberek akik még a szenvedéseik közepette és az utolsó percükig arra törekszenek hogy másoknak adjanak amit tudnak és azzal szebbé tegyék az életüket , napjaikat.