Ne szólj, inkább ölelj át!
Rossz kedvében volt egy lányka. Bárki szólt hozzá, idegesítette. Úgy érezte magát, mint egy sündisznó, akit a kutya megugat. Rengeteg leckéje volt. Sokszor feleltették és keveset tudott. Édesanyja is csak állandóan prédikált neki. Százszor elmondta a megszokott szöveget.
A lány még rosszabbul érezte magát. Ránézett anyjára és így szólt:
- Unom már a sok figyelmeztetést. Miért nem veszel inkább karjaidba, és ölelsz magadhoz szorosan? Ezt a leghatékonyabb tanács sem múltja felül.
Az édesanya ámulva hallgatta lányát. Erősen szemébe nézett, és elállt a lélegzete, hogy a lánya ölelésre vár. Csaknem elsírta magát és így szólt:
- Azt akarod, hogy megöleljelek? Tudod nekem is az a legnagyobb vágyam, hogy Te is megöleljél! Magához ölelte lányát, mintha még gyerek lett volna.
A kor nem számít. A hetvenévesnek is szüksége van, hogy vigasztalják, és megöleljék. Arra vágyunk, hogy valaki megszorítson, és szeressen. Sokszor féltékenyek vagyunk, nem tudjuk kimutatni a szeretetünket. Ezért rejtőzünk el egy hideg álarc mögé. Félünk, hogy valaki észreveszi gyengeségünket.
Korunk hideg légköréből csak szeretteink meleg ölelése szabadíthat ki.